udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
46
találat
lapozás: 1-30 | 31-46
Névmutató:
Erzsébet (Sisi) /magyar királyné és osztrák császárné/
1998. december 2.
Emlékműgyalázás történt Bereckben. Szept. 27-én a berecki Gábor Áron Kulturális Alapítvány kezdeményezésére felújították a falutól négy kilométerre található 5,3 méter magas, Erzsébet királyné emlékére 1899-ben emelt obeliszket. Márványlapra vésették és visszahelyezték az Erzsébet királyné emlékére feliratú táblát, amelyet az 1916-ban betörő román katonák elpusztítottak. Nov. 12-én éjjel ismeretlen tettesek eltüntették a táblát. /Emlékműgyalázás Bereckben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./2001. július 2.
Jún. 30-án Nagyváradon bemutatták C. Tóth János /Budapest/ Misteriorum Hungarorum című könyvét. A kötet tárgyilagosan ábrázolja a magyar államalapítás korszakát. A szerző elmondta, hogy rövidesen újabb munkája lát napvilágot, ebben a magyar kisebbségi kérdéssel foglalkozik. C. Tóth János bemutatta jó barátját, munkatársát, dr. Pusztaszeri Lászlót, aki történész, író, újságíró és előadóművész. Pusztaszerinek Magyar múlt, magyar sorsok című kötete jelent meg. Írt monodrámát Görgey Artúrról, a tavalyi könyvhétre elkészült az Erzsébet királynéról szóló történelmi elemzése, s a napokban mutatták be Budapesten Gizella királynéról írt darabját, a Farkaskirálynét, amely hamarosan azt bizonyítja: nem halt ki az Árpád-ház, fiúági leszármazottai napjainkban is élnek. A két magyarországi szerző bejelentette: a nagyváradi kultúrát azzal kívánják segíteni, hogy az itt bemutatott könyveik egyszeri kiadási és terjesztési jogát térítésmentesen átadják a püspökségnek. /Közérthetően a honfoglalás koráról. Rendhagyó könyvbemutatót tartottak Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), júl. 2./2003. március 15.
Homoródkarácsonyfalván az unitárius templomot körülvevő falon kívül helyezték el az emlékművet, rajta a felirattal: "Erzsébet nagy királyasszonyunk áldott emléke mindaddig él, míg egy magyar szív dobog. 1904-ben karácsonyfalvi unitárius egyházközség." Az emlékmű és szövege arról az Erzsébet királynéről szól, akinek nagy szerepe volt az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés létrejöttében. /Pomjánek Béla: Homoródkarácsonyfalva Erzsébet-emlékműve. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./2004. február 24.
Erdélyben a magyar szobrok és emlékhelyek rongálása, meggyalázása nem csak mostanában jellemző cselekedet. Erről tanúskodnak azok a cikkek, tudósítások, melyek a Brassói Lapok hasábjain jelentek meg 1925 és 1934 között. Ebből idézett az Erdélyi Napló. Az aradi Szabadság téren 1925-ben lebontották a tizenhárom aradi vértanú szobrát. Akkor Barabás Béla dr., volt országgyűlési képviselő kijelentette: A magyar kormány sajnos elhanyagolta ezt a kérdést, vagyis nem nézte azzal a kötelességtudattal, melyet ez az ügy megérdemelt volna, és az emlékművet a tűzoltólaktanya udvarán felépítendő deszkaketrecben helyezik el. (1925. júl. 5.) Románia csak ellenértékért hajlandó átadni Magyarországnak a ledöntött erdélyi szobrokat. A román hatóságok, mint ismeretes, egy csomó emlékművet lebontottak: Aradon így a tizenhárom vértanú szobrát, a segesvári Petőfi-szobrot és egyéb emlékművek közül a millenniumi oszlopot is. Eddig a román kormány a békeszerződés értelmében átadta Magyarországnak az eltávolított emlékműveket. Most azonban elhatározta, hogy ezeket a szobrokat csak akkor adják ki, ha cserébe kiszolgáltatja Romániának az ott őrzött román vonatkozású műkincseket. Homan Bálint, a Nemzeti Múzeum igazgatója kijelentette, hogy a budapesti Nemzeti Múzeumban egyetlen román vonatkozású ereklye vagy műkincs sincsen, így a Nemzeti Múzeum semmit sem tud kiszolgáltatni. Ezért a magyar kormány erélyesen visszautasít minden román követelést. (1926. jan. 13.) Eltűnnek a magyar szobrok és emlékművek. Egy rövid kimutatás a pusztításokról. 1. Aradon: a Kossuth Lajos-szobor mellékalakjait hat tüzérkocsihoz kötve rántották le, majd az egész szobrot összetörték. Ugyancsak itt megcsonkították Csiki Gergely szobrát, Zala György remeke, a Vértanú-szobor pedig a városi lovarda raktárában található. 2. Nagyszalontán: Kossuth Lajos életnagyságú szobrának nyakához kötelet erősítettek és lovakkal lerántották. 3. Nagyváradon: Szigligeti Ede és Szent László szobrait rejtekhelyre szállították. 4. Zsombolyán: Kossuth Lajos szobrát dinamittal felrobbantották. 5. Nagyszentmiklóson: Révai Miklós mellszobrát leszerelték s helyére Eminescu költő szobrát helyezték el. 6. Karánsebesen: Erzsébet királyné szobrát megcsonkították. A következő helységekben is tűnnek el a szobrok: Kolozsváron, ahol az Erzsébet-szobor fejét leütötték, Marosvásárhelyen a szobor fejét egy nyirkos pincében helyezték el, Temesváron a hadapródiskola udvaráról vitték el a szobrot, eltávolították még Ferencz József szobrát is. 7. Buziásfürdőn: A Trefort-szobor tűnt el. 8. Déván: A vértanúhalált halt első unitárius püspöknek, Dávid Ferencnek szobrát ledöntötték és darabokra törték. 9. Szinérváralján: Kossuth Lajos szobrát megcsonkították. 10. Boksabányán: A honvédemléket megrongálták, a főalakok fejét letörték. 11. Nagykárolyban: A hat méter magas Kossuth-szobrot pusztították el. Hurkot kötöttek nyakába és lovakkal lerántották. 12. Szatmáron: Elpusztították a 22 láb magas Kölcsey-szobrot és a humanista Kiss Gedeon szobrát. 13. Kolozsváron: A fából faragott Kárpátok őrét a katonák széjjeldarabolták. Egyedül Mátyás király szobrának kegyelmeztek meg azzal, hogy Mátyás román származású volt, aki csak kalandos diplomáciával akadályozta meg, hogy Erdélyt Romániához csatolják. 14. Nagyenyeden: A labancok ellen harcoló tíz nagyenyedi diák emlékoszlopát megcsonkították. 15. Marosvásárhelyen: Kossuth Lajos, Bem apó, II. Rákóczi Ferenc és a Szabadság-szobrot ledöntötték. A kultúrpalota remek mozaikjait, magyar tárgyuk miatt, kikaparták. A 48-as hazafiak emlékét megcsonkították. 16. Nyárádszeredán: A Bocskai-szobrot döntötték le. 17. A fehéregyházi csatatér honvédemlékét megcsonkították, mely alatt Petőfi Sándorral együtt 150 honvéd alussza örök álmát. 18. Sepsiszentgyörgyön: A honvédemlékeket lebontották, Gábor Áron szobrát megcsonkították. 19. Nagyszebenben: A Bem-szobrot eltávolították, a Petőfi-reliefet megrongálták. 20. Baróton: A szabadságharc emlékoszlopát megcsonkították. 21. Madéfalván: A székely emlékoszlopot megcsonkították. 22. Székelyudvarhelyen: A Vasszékely-szobrot elpusztították. És így lehetne tovább folytatni a rombolásokat. (1930. aug. 15.) Szilágysomlyón a Hősök emlékoszlopáról lerombolták a turulmadarat. A szilágysomlyói hősök emlékművén egy turulmadár van. Ezt a szobordíszt február 23-án éjszaka ismeretlen tettesek a szoborral lerombolták. Reggelre a megcsonkított szobron ott lengett a román lobogó. (1933. júl. 28.) Nagykárolyban ismeretlen tettesek lefűrészelték a nagykárolyi Kölcsey-szobor fejét. (1934. szept. 1.) Désen a lebontott Turul-emlékmű helyén a város szobrot akar emelni Mihali Tivadarnak. (1934. aug. 8.). /Szakács János: Az erdélyi szobrok sorsa. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 24./2004. március 3.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári székházában ünnepi összejövetelt tartottak abból az alkalomból, hogy Bartha Lászlóné Stróbl Zsófia, a család elhatározásának megfelelően, átadta a Múzeum-Egyesületnek Stróbl Alajos Mátyás-domborművének bronzba öntött másolatát. „Majdnem természetesnek vesszük, hogy ennek a Mátyás királyt jelképező művészi alkotásnak Kolozsvárra kellett jönnie" – jegyezte meg Egyed Ákos akadémikus, az EME elnöke. Elsősorban a szülőváros kapcsán, másodsorban azért, mert a Mátyás-kultusz Kolozsváron már a XVI. században kialakult, a XIX. század végén tetőzött, majd 1902. október 2-án Kolozsvár főterén felállították a Fadrusz János által alkotott Mátyás-szobrot. Egyed Ákos azt fejtegette, hogy nagyjaink kultusza a történelmi hagyományok éltetését szolgálja, és a nemzet megtartó erejét növeli. Az ajándék éppen a XII. alkalommal magtartott Mátyás-napokon érkezett. Murádin Jenő művészettörténész Stróbl Alajos erdélyi kapcsolatai címmel tartott előadást. Felidézte a századforduló nagy szobrászegyéniségének (1856-1926) pályáját és életét. Alkotásai közül legismertebbek a Múzeum-kertben levő Arany János-szobor, a Halász-bástya közelében álló Szent István-szobor, a Budai várban, a Széchényi Könyvtár közelében lévő Mátyás kútja vagy a Liszt Ferenc téren felállított Jókai-szobor. A hajdani Kolozsvár fellegvári sétáló útján 1901. júliusában felállították Erzsébet királynét ábrázoló bronz szobrát, de 1919-ben azt helyéről elmozdították, 1940-ben visszaállították, de 1945 után megint ledöntötték. Egy másik, szintén Erzsébet királynét ábrázoló, egy méter magas szobra Hidalmáson állott, két és fél méter magas talapzaton. Erről a szoborról nem maradt fenn kép, és azt sem tudni, mi lett a sorsa. /Csomafáy Ferenc: Gazdagodtunk egy értékes domborművel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./2004. szeptember 14.
Nyolc évtizednél hosszabb idő múltán szülőföldjükön ismét magyar egyetemen tanulhatnak a szlovákiai magyarok, miután szept. 14-én Révkomáromban ünnepélyesen megnyitják első önálló felsőoktatási intézményüket, a Selye János Egyetemet. Azóta, hogy 1919 szeptemberében megszűnt az Erzsébet királynéról elnevezett Pozsonyi Tudományegyetem és a nyomában létrejött a kizárólag cseh és szlovák nyelven oktató Komensky Egyetem, Csehszlovákia, majd az 1993-ban önállósult Szlovákia területén önálló magyar felsőoktatási intézmény nem létezett. A szlovákiai egyetemeken tanuló diákoknak csupán 2,5 százalékát teszik ki a magyar nemzetiségűek. /Ma megnyílik az első önálló szlovákiai magyar egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 14./2004. november 11.
A monda szerint Erzsébet királyné egykor Székelykeresztúr környékén is járt, és a városból kifelé vezető úton, Betfalva után, egy forrásnál tartott pihenőt. 1904-ben egy ismeretlen kőfaragó díszített kővályúba vezette a forrást, természetesen a királyné emlékére. Idővel a kő elmozdult, és félő volt, hogy elsüllyed a vizenyős talajban. Ezért 1987-ben Sándor József székelykeresztúri utászmérnök betonba ágyazta a kőkutat, majd rovásírással, a székely himnusz egyik sorát idézve, a betonba beleírta: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”. Egy idő múlva a Szekuritáté emberei felfigyeltek erre, utasítás érkezett, meg kell találni azt, aki a betonba rótta az idegen jeleket, és meg kell fejteni, mit jelentenek azok. Állítólag készült egy jelentés, mely szerint pusztán cirill betűkről van szó, tehát nincs veszély. Ezután Sándor József a kisgalambfalvi híd lábára felvéste a magyar himnusz dallamának lekottázott hangjegyeit. Ez újabb fejtörést okozott az akkori hatóságoknak. /Szente B. Levente: Sándor József „lelki védjegye”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./2004. december 13.
Dec. 11-én Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban tartotta meg a VI. Honismereti Napot a Kőváry László Honismereti Kör. Murádin Jenő, Asztalos Lajos és Starmüller Géza előadását hallgatták meg a Kárpát-medencében történt emlékmű állításokról. Bemutatták Kolozsvár régi köztéri szobrait és emlékműveit. A lista hosszú: Mária-szobor fogadalmi oszlop, Fogadalmi kapu, Karolina-oszlop (Státua), Donát-szobor, Gróf Mikó Imre mellszobra, szamosfalvi honvédvértanú emlékmű, Sétatéri szökőkút, Erzsébet királyné szobra a Fellegvár oldalában, Mátyás-szobor, Szent György-szobor, Kárpátok Őre, Széchenyi mellszobra, Rákóczi emlékoszlop, Fellegvári szoborcsoport, Szent Mihály-dombormű és Báthory István mellszobra. /Ö. I. B.: VI. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2005. április 6.
A Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnök-igazgatója Földes István. Az ebbe a kategóriába tartozó alapítványok számára ajánlhatják fel a vállalatok, cégek adóalapjuk két százalékát. Földes István mostani háromszéki útja során azt készíti elő, hogy az általa vezetett alapítványnak Sepsiszentgyörgy székhellyel lehessen egy erdélyi bázisa is. Ez a magyarországi alapítvány regionális központjaként működne. Ha létrejön az erdélyi központ, akkor megoldható lenne a raktározás, tárolás, hatékonyabb lenne a romániai logisztikai tevékenység. A megyei tanács elnöke, dr. Demeter János és Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester részéről megvan a fogadókészség. A kiemelten közhasznú státust viszont a parlamentnek kell jóváhagynia. A dokumentáció hitelesített román nyelvű anyagát már elkészítették. Földes Istvánt Háromszéken, mint ahogyan egész Erdélyben, sokan ismerik. Sára Sándor tévéelnök idejében hozták létre a Duna Televízió tevékenységéhez kötődő kiemelten közhasznú alapítványt. A Duna Televízió szárnyai alatt gyűjtik össze és juttatjuk el az adományokat rendeltetési helyükre. A Duna Tévé fő szerepe az, hogy a határon túli magyarok szellemi gyarapodását, kultúráját támogassa. Amennyiben erre van mód, az alapítvány segít anyagiakkal: könyvekkel, informatikai eszközökkel, élelemmel, ruházattal, gyógyszerekkel, honismereti rendezvények szervezésével, táborozásokkal, tévéstovábbképzéssel és ehhez hasonlókkal. Az alapítvány évente általában 300–400 millió forint értékben támogatja a Kárpát-medencei magyarságot. Ez nem pénz, hanem anyag, eszköz, tárgy, lehet televízió, számítógép is. Nemcsak magyarok részesülnek az adományból. Legközelebbi program: május 28-án Bölönben átadják a községnek Erzsébet királyné szobrát. Az alapítvány támogatja a bölönieket abban, hogy megvásárolják Bölöni Farkas Sándor szülőházát. Az Apáczai Könyvkiadó évente több százmillió forint értékű szerződést köt az alapítvánnyal, tankönyveket adnak, teljesen ingyen. Erdélybe akkora mennyiségű könyvet hoztak, hogy 24 tonnás kocsira volt szükség. /Sylvester Lajos: Az együvé tartozás alapítványa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./2005. május 30.
Falunapokat tartottak a hét végén Bölönben. Május 29-én felavatták Erzsébet királyné – Sziszi – mellszobrát a róla 1898-ban elnevezett emlékparkban, a mindenkori szabadtéri rendezvények színhelyén. Az Oláh Áron vezette helybeli fúvósok zenéjére ébredt szombaton a falu. A kézdivásárhelyi fúvószenekar taktusára menetelt a céhes város mazsorettcsoportja. /(kisgyörgy): Ünnep Bölönben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./ Sebestyén Benedek /Budapest/ szobrászművész, nyugalmazott református lelkipásztor Erzsébet királynét ábrázoló bronz mellszobrát kapta ajándékba a faluközösség a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány jóvoltából. Az ünnepségen jelen volt Földes István, az alapítvány elnöke is. Felolvasták a szobor alkotójának a bölöniekhez küldött levelét, melyben emlékeztetett a december 5-i népszavazásra, és tisztázta, hogy ki is a magyar. Dr. Keserű Józsefné Pesterzsébet testvérkerület önkormányzatának üdvözletét tolmácsolta. A budapesti Rákóczi Szövetség egymillió forinttal járul hozzá az unitárius templom folyamatban levő javításához. /Kisgyörgy Zoltán: Sziszi Bölönben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 31./2005. december 13.
Resicabányán Főutca címmel nyílt tárlat arról az utcáról, amelyet az idők során a Fő, Erzsébet királyné, Ferdinánd király, November 7., Paul Iorgovici utca elnevezéssel ismertek a különböző történelmi időkben. Makay Botond 1979-es – a főutca bontásával kapcsolatos – fényképdokumentumaira építették a helytörténeti kiállítást. /Szakmáry Károly: Kiállítás Főutca címmel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 13./2006. május 29.
Bölönben megtartották a falunapot. A múlt évben felavatott Erzsébet királyné-szobor első évfordulóján s a horgászidény teljében került sor az idei Bölön-napokra. Az Erzsébet-park ékessége immár idevonzza a szoborállítás kezdeményezőit – a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány, valamint a Pro Comcordatia Populorum Lovagrend képviselőit. Május 28-án az Erzsébet-park a fúvósok birodalma lett, a rétyi Kováts András Fúvósegylet zenekara lépett fel. /(Ferencz): Sissi és a horgászat bűvkörében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 29./2006. augusztus 17.
Idén újra kikerül a Kazán-szoros baloldali sziklafalára az a márványtábla, amely a Duna szabályozását kezdeményező gróf Széchenyi Istvánnak hivatott emléket állítani. Az eredeti, mintegy tíz négyzetméteres tábla, akárcsak a sziklába vájt egykori Széchenyi út a vaskapui vízi erőmű megépítése után a felduzzasztott folyam mélyére került. A Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet tagjai tavaly már elhelyeztek egy kis méretű táblát, de ismeretlen tettesek néhány hét után – a román, magyar és Széchenyi-zászlóval együtt – eltávolították. „Azon a tízezer forinton ne múljék, mi az idén is kihelyezünk egy kisebb méretű táblát. De erről lényegében a hatóságoknak kellene gondoskodniuk” – magyarázza Varga István, a Gróf Széchenyi Ödön Magyar Hajózási és Jachtegylet ügyvezető alelnöke. Elmondta, hogy az 55x35 centis márványlapba annak a hatalmas táblának a szövegét vésették, amely a víz alá került. Gesztusukkal Széchenyi István előtt kívántak tisztelegni. A sziklafalat, melyre a táblát rögzítették csak a vízből lehet megközelíteni, egy hónap alatt mégis nyomtalanul eltűnt. „A szorosban nem ez az egy, pusztulásra ítélt emléktábla; mi a többinek a sorsát is felvállaltuk” – mondja Madaras Lázár, Mehedinti megye néhány hónappal ezelőtt lemondott prefektusa. Elszomorítónak tartotta, hogy a helyi románok közül kevesen ismerik a környék valós történelmét. Sokan nem tudják, hogy Mehedinti megyeszékhelyét, a ma Drobeta Turnu Severinként ismert Szörényvárt egy magyar szerzetesrend létesítette. Ezt idézi a város címerében található kereszt is. Ezeket a részleteket szerencsére a megyei múzeumban el is mondják a látogatóknak – jegyezte meg Madaras. – A Duna mentén kígyózó vasutat is a magyarok építették. 1860-ban Szörényvár lakóinak több mint fele német ajkúnak vallotta magát, de a magyarság számaránya is 20 százalék fölött volt. A románok aránya 10 százalék alatt maradt, a kiegyezéskor is alig érte el a 15 százalékot. Szörényvár mára jószerével színromán településsé vált. Madaras betegnyugdíjba vonulásával az a néhány tucat al-dunai magyar is elárvult. Lászlóvára határában most is ott áll az óriási méretű Baross-tábla, mely öles betűkkel hirdeti: „Az Aldunai vaskapunak és a többi zuhatagnak az MDCCCLXXXVIII évi XXVI t. czikkelye által elrendelt szabályozása megkezdetett I. Ferencz József uralkodása alatt Gróf SZAPÁRY GYULA miniszterelnök idejében BELLUSI BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi miniszter által MDCCCLXXXX (1890) évi szeptember XV-én. Isten áldása legyen e művön és megalkotóin.” A vasminiszternek is emlegetett Baross Gábor közlekedési miniszter Széchenyi örökébe lépve az Al-Duna szabályozásának és a gőzhajózásnak volt a szorgalmazója. Új-Moldova mellett a hegyoldalban egy másik emléktábla is megmaradt. Kopott betűkkel hirdeti, hogy a Vaskapu szabályozását már 1890-ban megkezdték Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége alatt. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es tábla Erzsébet királynénak állított emléket. Nisztor szerint a víz teljesen tönkretette. Szinice falu közelében a Duna medrében három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építményt fedezhetünk fel. Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint, több al-dunai várhoz hasonlóan Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízben állnak, magas vízálláskor teljesen ellepi a folyam a legalacsonyabbat. Alacsony vízállásnál azonban le is lehet sétálni a tornyokhoz. 22 kilométerrel feljebb, Drenkovánál a vízben állnak Drankó várának a romjait. A Szörényi-Bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg lerombolták. A modern vonalú orsovai római katolikus templom falára 2004. május elsején került fel az a márványtábla, mely a magyar korona történetének e településhez kötődő részletére emlékeztet. „A Szent Korona Orsovánál volt 1849-től 1853-ig elrejtve. Az elásatás helyén, a Szent Korona ittlétének emlékére 1855-ben Koronakápolnát építettek. A kápolna a Duna vize alá kerülvén, emlékül a koronát tisztelők ezen táblát állították” – olvasható a márványlapon. A koronázási jelvényeket 157 évvel ezelőtt éppen augusztus 17-én rejtették el a Szemere Bertalan miniszterelnök vezette menekülők. A korona rejtekhelye fölé immár I. Ferenc József császár emeltette a kápolnát. A Duna felduzzasztása nyomán ez az emlékhely is víz alá került. A nemzeti értékek ápolására Temesváron megalakult a Szent Korona Szövetség. Ennek a szervezetnek a kezdeményezésére helyezték az új templom falára a háromnyelvű emléktáblát. A Baross Gábor által létrehozott tanintézetben 1927-ig folyt magyar nyelvű oktatás. Ha újraindítanák, ma már nem lenne diák, aki magyarul tanulhatna falai között. A magyar jellegű emlékek a Duna süllyesztőjébe kerülnek, közben Orsova mellett egy sziklatorony Decebal dák uralkodó hatalmas szobrává alakul. A műalkotás magassága 40, szélessége 25 méter. Az alkotás félkész állapotban várja befejezését. A munkálatokat a leggazdagabb románként emlegetett Josif Constantin Dragan pénzeli. A szekuritátés, korábban vasgárdista múlttal vádolt üzletember pénzhiányra hivatkozva állította le a kőfaragókat. /Szucher Ervin: Magyar emlékek az Al-Dunán. Víz alá kerültek a Vaskapu Duna-szorosait hajózhatóvá tevő magyar államférfiak emléktáblái. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./2006. szeptember 10.
Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közösség 1990 óta van jelen a pécsi egyházmegyében, 2005 decemberétől pedig a gyulafehérvári egyházmegyében is. 2005. december 1-jétől Erdélyben, Árkoson a közösség házat alapítottak. A nővérek az árkosi kismamaotthonban teljesítenek szolgálatot. Ennek a feladatnak a teljesítésére P. Böjte Csaba OFM hívta a közösséget. /Asissi Szent Ferenc betegápoló nővérei. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 10./2007. november 14.
Aradon a Szentháromság-szobor újrafelállítása kapcsán sikerült korrigálni egy korábbi helytörténeti tévedést. Nem 1902-ben, nem is 1905-ben helyezték el a színház előtti téren, ahogy az eddigi monográfiákban szerepelt, hanem 1901. június 2-án. 1901. szeptemberében felavatták Erzsébet királyné mellszobrát /Zala György alkotását/ Aradon a megyeháza kertjében, majd Darányi János büsztjét a Baross (ma Eminescu) parkban. Darányi doktor a város s híres tiszti főorvosa, első magánkórházának megalapítója volt a 19. században. Az aradi Erzsébet királyné szobrot 1919-ben bontották le. A szobor átkerült Makóra és a mai napig a városi múzeum udvarát díszíti. /Puskel Péter: Hol vannak, mi lett a sorsuk? Aradi köztéri szobrok a múlt századelőn. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./2009. november 21.
Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/2010. szeptember 2.
Keresztszülők a moldvai csángó magyarokért
Több száz éves lemaradás behozásában kell segédkeznie annak, aki szimbolikus keresztszülője egy moldvai csángó magyar kisgyermeknek. A Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület szoros együttműködésben dolgozik ennek érdekében a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségével és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal. A program az idén tízéves, és ma már elmondható róla, hogy a történelmi Magyarország határain kívül rekedt csángóság felé még soha ennyien és ilyen nagy szeretettel nem nyújtottak kezet.
– Mi az anyanyelved?
– Román.
– Hogyan beszél veled édesanyád?
– Románul.
– Van kis testvéred?
– Van!
– És őt milyen nyelven csucsujgatja édesanyád?
– Magyarul.
(Tanár-diák párbeszéd egy moldvai magyarórán.)
Rendes keresztanya biztosan mindenre pontosan emlékszik, de engem annyira megérintett a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület munkája, hogy az első keresztszülő-találkozót orrfújással és könnytörölgetéssel töltöttem ahelyett, hogy rendesen odafigyeltem volna. Véletlenül keveredtünk oda, valahol olvastuk, hogy karácsonyi ajándékot várnak a csángóföldi magyar oktatásban részt vevő gyerekeknek. Voltam már Moldvában, megpróbáltam elképzelni, milyen vaspántos kapu mögé viszi az angyal a csomagot, vajon értik-e majd azt, amit beleírtunk. A gyerekeim megtöltöttek egy-egy dobozt olyasmivel, aminek ők is örülnének, ezeket a csomagokat vittük el a találkozóra. Fiatal székely tanárnő mesélt az elmúlt évekről – ünnepekről és hétköznapokról, amelyeket az isten háta mögött egy lépéssel, a messzi Moldvában töltött. Olyan volt, mint egy szülői értekezlet: a keresztszülők, akiknek a „gyerekeit” ő tanította, kérdezgették, ő meg mesélt a derékig érő hóban megtett utakról, a megtalált, kiveszettnek hitt szófordulatokról, az együtt töltött adventi napokról és a sikeresen kisilabizált magyarországi olvasókönyvekről.
Közben – nemcsak jelképesen, szó szerint is – egy percre sem engedte el a vele lévő gyerekeket, hol a kezét fogta valamelyiknek, hol a derekát karolta át, amikor leült, az ölébe vett valakit. A gyerekek persze tekergették a fejüket, mert sokan most találkoztak először keresztszüleikkel, akikről csak azt tudták, nekik köszönhetik, hogy magyarórára járhatnak, és ők küldik az ajándékokat a messzi Magyarországról. Aztán az egyesület egyik székelyföldi megbízottja mondta el, hogy mire lenne szükségük a csíkszeredai bentlakásban élő csángó gyermekeknek – matracra, edényre, társasjátékra –, mindezt hol és mikor lehet leadni. Hányan járnak magyar líceumba, hogy telt a félév, kik kerültek ki Budapestre egyetemre. Egy perc alatt világos lett: ha ezek a fiatalok nem kerülnek be az idén tizedik éve folyó moldvai magyar oktatási programba, most mélyszegénységben élő román földművesek vagy spanyol eperföldeken robotoló rabszolgák volnának, így meg – aki alkalmas erre – magyar értelmiségi is lehet belőlük! Nyisztor Tinka személyében nemrég az első csángó doktort is felavatták, a lehetőségek mindenki számára nyitottak. Azonnal jelentkeztünk, hogy mi is szeretnénk támogatni évi negyvenezer forinttal és szeretettel meg odafigyeléssel két, korban a mi gyerekeinkhez illő csángó fiatalt. Néhány hét múlva megérkezett az első levél: „Kedves Család! In vagyak Andras 9 éves, a testivéremet hiviak Julian nekem van egy kutyamat, hiviak Pufü es a tehenemet hiviak Virana. A tanar nininél jarum a magyar urara 3 esztendeje Szerátetvel: Andras, Frumosza.”
Andrást valójában Emilnek hívják, csak ezt a nevet nem találta elég magyarosnak. Ő a mi csángó keresztfiunk immár két éve, Máthé Krisztina és Neagu Adrián tanítványa, aki megengedte, hogy a leveleiből idézzek ebben az írásban. Mikor a Balaton-felvidéki Nyirádon (ahol a falu közössége minden évben vendégül lát frumószai gyerekeket) először találkoztunk személyesen az alacsony, hirtelenszőke kisfiúval, még annyit tett hozzá a bemutatkozáshoz: erős vagyok, de rövid! Van egy keresztlányunk is, Barnat Mária Magdaléna, aki pontosan olyan szép, mint a neve. A történelem viharai elől Moldvába menekült székely őseit idézi hosszú lenszínű haja, valószínűtlenül fehér bőre, kék szeme, amellyel elüt a kerek arcú, erős járomcsontú, mandulaszemű, piros-barna arcú, honfoglalás kori arcvonásokat viselő csángó többségtől. Tizennégy éves, kitűnő tanuló, szavalóverseny győztese, finom jelenség, aki képes elpirulni és a legkisebb kedvességtől zavarba jönni. „Köszönöm szépen a csumagat – írta két évvel ezelőtt. – Eceres nem kaptam ilyen szép pixeket [tollakat] a kis testvírem es sokat jácódat velik. Hogy tatótik [tartották] a Husvitet? Nálunk imánd eltot [immár eltelt], de szép volt. A gyerekek, hogy viszik az iskolával? Kendik, hogy vannak?”
Mostanában már e-mailt váltunk, és a levelek stílusa egyre inkább közelít a tankönyvek magyar nyelvéhez. Ám a beszélgetés még mindig nehéz, mert a gyerekek hihetetlen zavarban vannak amiatt, hogy a nagymamájuktól tanult magyart évszázadok választják el attól a nyelvtől, amelyet mi beszélünk. A néprajzban ismert jelenség, hogy bizonyos tudás egy-egy nemzedék kiiktatásával öröklődik tovább: a szülők dolgoznak, ezért az unokák nagyszüleiktől öröklik meg a közösség szellemi kincsét – Magdaléna esetében például a magyarnyelv-tudást. Hiába a felkészítő tábor a tanároknak, és hiába áll rendelkezésükre a nem hivatalos szórványtanterv, amelyet a magyarnyelv-vesztés szempontjából sok tekintetben hasonló körülmények között dolgozó máramarosi tanárok dolgoztak ki, és bocsátották moldvai kollégáik rendelkezésére, mégis nagyon nehéz a Csángóföldön magyart tanítani. A frumószai román nyelvjárásban például az e-t j-nek ejtik, vagyis Emil helyett azt mondják, Jemil, így hónapokba telik, amíg meg lehet értetni a magyarban a jég és az ég közti különbséget. Máthé Krisztina sepsiszentgyörgyi magyartanárnő a Mozaik Tankönyvkiadótól kapott tankönyveket, amelyek nagy szolgálatot tesznek, csak éppen nehezen értik a gyerekek a szövegét. Amikor előkerült a János vitéz, mindenki megkönnyebbült, mert Petőfi végre az ő nyelvükön szólt hozzájuk. Első alkalommal Magda és Emil csak igennel és nemmel válaszolt kérdéseinkre, de legutóbbi találkozásunkkor Magda folyékonyan elmesélte, hogy az édesapja hol tart a gyógyulásban. Magda édesapja favágó, pontosan úgy, mint a mesében. Csakhogy mint az egyszeri szegény embernek, Magda édesapjának sincs biztosítása, és most, hogy a nehéz munkában tönkrement a gerince, a család minden pénze ráment a műtétre.
– Most le kell ülnünk, és beszélnünk egymással! – mondta Máthé Krisztina hét évvel ezelőtt vőlegényének, Neagu Adriánnak, aki abban a percben biztos volt benne, hogy vége, lapátra tették. De Kriszta nem szakítani akart, hanem elmenni az isten háta mögé, és még egy lépéssel azon is túl, Moldvába magyart tanítani csángó magyar gyermekeknek. Amikor ezt elmondta a fotóművész fiúnak, rajta volt a sor, hogy azt higgye, elérkezett a szakítás pillanata. De Adrián nem csupán igent mondott, hanem egyenesen ezt: „De jó, tartunk nekik fotószakkört!” Felkészítő táborozás után – amely egyben alkalmassági vizsga is volt –, szeptemberben Bákó megyében, Frumószán találták magukat. A falu románosan használt nevének jelentése Szépfalu, a legenda szerint Stefan cel Mare fejedelem kedveséről kapta a nevét, a 4700 fős lakosság hatvan százaléka katolikus. A fiatal pár viszonylag jó állapotú parasztházat kapott szolgálati lakásnak, és nekiálltak kialakítani benne egy szobácskát, amelyben megkezdhetik az iskolán kívüli magyarnyelv-oktatást. Így lettek Emil és Magda tanítói.
E nagyobbacska szobából alakult ki a magyar ház, ahová ma már 130-140 gyerek jár tanulni. A legnagyobb nehézséget az első időben az jelentette Krisztináéknak, hogy bár millió elintéznivalójuk volt, egyikük sem beszélt igazán jól románul, márpedig az élet akkoriban még csak a többség nyelvén zajlott errefelé. Amikor megismerkedtünk, az udvarias kérdésre, „miben segíthetünk?”, Krisztina azonnal rávágta, van úgy, hogy egyszerre hetven gyerek is megfordul a magyar házban, és nagy szükségük volna elsősegélydobozra. Családunk törte a fejét, mi minden nyavalya fordulhat elő arrafelé, s jó érzés arra gondolni, hogy olyan baj nem történhet magyarórán, amelyet abból a dobozból ne lehetne megoldani.
A történelmi Magyarország határaitól keletre fekvő Csángóföldön az oktatás szervezése döbbenetesen későn, a XIX–XX. század fordulóján kezdődött, román nyelven. Magyar nyelvű oktatás csak az ötvenes években volt, falvanként változó ideig és változó formában, csakis az elemi osztályokra korlátozva – igaz, Bákóban magyar tannyelvű tanítóképző is működött néhány évig. A Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére felülről megszervezett oktatást szintén felülről, rendeletileg szüntették meg az 1956-os események után. A kommunizmus későbbi éveiben szó sem lehetett a csángók magyar nyelven történő oktatásáról.
Tíz évvel ezelőtt, amikor a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége (MCSMSZ) elindította a csángó oktatási programot Moldvában, sehol sem volt magyar nyelven zajló rendszeres, szervezett foglalkozás a gyerekekkel. A nyári táboroztatás, az erdélyi és magyarországi iskolákba való kiutaztatás, illetve a néhány településen lelkes emberek vezetésével zajló rendszertelen „oktatási” tevékenységek nyilván nem hozhattak jelentős előrelépést a rohamos asszimiláció megfékezésében.
A következő mondatok az MCSMSZ honlapján a sajnos szócskával kezdődnek, pedig minden lélek megmentése hatalmas siker: „a mintegy 9000 moldvai csángó gyerek közül, kik még valamennyire beszélik, értik őseik nyelvét, alig 1500-at tanítunk pillanatnyilag, és mindössze 75 gyerek számára biztosítjuk a magyar nyelven való továbbtanulás lehetőségét. Oktatási programunk az elmúlt tíz évben beindított egy olyan folyamatot, amely révén a csángók magyar nyelvi oktatása megkezdődött, ez azonban nem nevezhető áttörésnek sem a számadatok, sem az elért eredmények szempontjából.”
Adrián és Krisztina kétféle küldetést teljesít Frumószán. Krisztinának az általános iskolai oktatás tanrendje szerint kell magyarórát tartania azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei ezt írásban kérik. Bár a frumószai iskola több tanárának szent meggyőződése, hogy magyar nyelv, mint olyan, egyáltalán nem is létezik, az itteni szülők többnyire mégis szívesen kérik a magyaroktatást, ám a néprajzáról híres Lujzikalagorban még mindig nem sikerült áttörést elérni e téren. Ez a magyaróra pont olyan értékű, mint a többi: a gyerekek jegyet kapnak, Krisztina pedig fizetést a minisztériumtól. A magyartanítás másik formája – az óvodai foglalkozásokon kívül – a már említett szolgálati lakás hátsó frontjából kialakított tanteremben zajlik. Ide az a gyerek jöhet, aki nemcsak magyarul akar tanulni, hanem fotózni, az olvasott magyar szöveget lerajzolni és kézműveskedni, hagyományos bútorfestést vagy éppen informatikát tanulni. És együtt lenni hasonló társaival.
Döbbenetes a csángó gyerekek kötelességtudata az anyaországból nézve. Éveken keresztül reggel hétkor is tartottak magyarórát, mégis mindig mindenki megjelent, azok is, akik hét kilométert gyalogoltak az iskoláig. Mikor Krisztinának sikerült úgy intéznie az órarendjét, hogy kilencre jöjjenek azok, akiknek délután van iskolai tanítás, a gyerekek nagyon megörültek: „Legalább elmehetünk a hetes misére!”
Moldvában fontosabb a vallás, mint a nemzetiség. Manapság körülbelül kétszázötvenezerre tehető a görögkeleti tengerben élő római katolikus lakosság száma. Bár a román történészek és egyházi személyek minden erejükkel tagadják, valójában nincs igazi érv, amely megkérdőjelezné a moldvai katolikusság magyar eredetét. A moldvai csángók korántsem alkotnak egységes népcsoportot, falvaik földrajzilag is elszórtan találhatók a román települések között, s sokszor nem is hallottak a távolabbi katolikus csángó községekről. Ami mégis összeköti őket, az elsősorban a vallás, illetve az egyre szűkülő, sorvadó, eltűnő nyelv és hagyományos kultúra. Még az elkószáló, elcsellengő jelentésű csángó megnevezést sem tartják a magukénak, hiszen ezt az ezeréves határokon belül élő magyarság, elsősorban a székelység ragasztotta rájuk, ők önmagukat inkább katolikusnak hívják. Ez elégséges volt a saját meghatározásukra, hiszen megkülönböztette őket az ortodox románságtól, s természetes is volt nekik, hiszen a középkori identitástudatot tükrözi. Számukra a nyelvcsere sem identitásvesztő tragédia, pusztán praktikus, a mindennapi életet megkönnyítő folyamat.
A moldvai magyarság legősibb csoportjait vélhetően a honfoglalás idején hagyták hátra a magyar törzsek határőrzőnek, majd az Árpád-házi királyok erősítésként erdélyi és felső-tiszai magyarokat telepítettek melléjük a XII–XIII. században. A következő évszázadokban üldözött husziták és a szegénység elől menekülők gyarapították a számukat. A legjelentősebb kirajzás az 1764-es madéfalvi veszedelemhez köthető, ekkor nagyszámú székely lakosság telepedett le Moldvában, ma e családok leszármazottai alkotják a moldvai magyarság nyolcvan százalékát. Így tehát a csángóság kimaradt sok mindenből, ami meghatározza a mai magyarság önképét. Mivel papjaik nem beszéltek magyarul, többé-kevésbé magából az írásbeliségből is kimaradtak, akárcsak a reformációból, a nyelvújításból, a reformkor ébredéséből. Nekik nem volt sem március 15-éjük, sem Erzsébet királynéjuk, őket még a trianoni diktátum sem érintette. Magyarnak lenni sokuknak valami nagyon mély, a tudatos és a tudattalan határán billegő archaizmus: mikor még és mikor már nincs szerepjátszás, amikor az élet nagy misztériumai tárulnak fel. Magyarul ringatják a pici babát, magyarul nyugtatják az idős embert, magyarul váltanak fontos szót a szülők: máskor románul beszélnek. Így kell, így könnyebb a világ felé. Tudomásul kell venni azt is, hogy a moldvai nyelvjárás – amely még a vonat szót vagy a hangtani hasonulást sem ismeri, és az irodalmi magyart beszélő számára első hallásra érthetetlen – nagyon nehezen alkalmazható a modern világ dolgainak megnevezésére. Óhatatlanul a rendelkezésükre álló román szókincsből kellett szavakat átvenniük, némi magyar hangrenddel megbolondítva. Nyelvjárási szempontból a beszélt magyar nyelv falvanként viszonylag jelentős eltérést mutat, tehát nem beszélhetünk egységes csángó nyelvjárásról. A 22 moldvai faluban, ahol jelenleg magyartanítás folyik, a tanárok többsége rövid ideig marad, van, aki csak egy évig. Ritka, hogy képes legyen valaki a világtól elzártan, sokszor áram és víz nélküli házban, napi internettől, tévétől elszigetelve hosszú éveket eltölteni. Krisztinának és Adriánnak a télen megszületik az első gyermeke, lassan ők is készülődnek vissza Erdélybe. Így tehát a tanároknak nincs idejük megtanulni a csángó nyelvjárást. Ezért bármilyen nagy dolog is a gyermekeket visszavezetni a magyar beszédhez, amit megtanulnak, az nem őseik nyelve lesz, hanem a modern magyar. Krisztina székely létére a kolozsvári egyetemen kicsiszolt irodalmi magyart beszél, emiatt sokszor lelkiismeret-furdalása is van. Észrevette, hogy a gyerekek köszönömöt mondanak az addig megszokott „isten fizesse!” helyett. Amikor először futott be hozzá egy kisfiú, hogy „könyörgök szépen, adjon egy kanna vizet!”, Kriszta azt hitte, ég a ház. Aztán rájött, hogy csak egy pohár vizet kért tőle. Igyekszik használni ezt a régies formát, mert amit ő mond, azt használják a gyerekek is. Lassan eltűnik majd a hasonulás nélküli nyelvhasználat, az s sz-nek ejtése, a kicsinyítések és a régies szavak.
Nemrég Magda elújságolta, hogy már tudja olvasni a magyar könyveket. Mikor teszünk jobbat: ha csak mélyenszántó hazafias könyveket küldünk, vagy akkor, ha neki való szerelmes regényeket? Ha Csíkszeredában akar tovább tanulni, akkor szüksége lesz mindkettőre.
A Moldvában élők számára – nemzetiségüktől függetlenül – felfoghatatlanul felgyorsult az idő: a néhány éve még önfenntartó falucskák felnőtt lakosságának nagyobb része ma szerte a nagyvilágban, főként Olasz- és Spanyolországban dolgozik. A nyugaton keresett pénzből épült hatalmas házak vakolatlan falai között pedig nagymamára, szomszédra, a Jóisten irgalmasságára hagyott funkcionális árvák, akiknek kapaszkodniuk kellene valakibe vagy valamibe. Van olyan tizennégy éves kislány, akit kivettek az iskolából, mert öt kis testvérét kell nevelnie, egyik szülője sincs itthon. Emilt azért nem láthattuk az idén, mert a szülei nem jöttek haza aláírni útlevélkérelmét. Magyarórára vonzó járni, mert „menő”, van ott számítógép meg ajándék Pestről. De ez még nem lenne elég ahhoz, hogy sokan délelőtt meg délután is végigüljék a tanórát, csak mert az anyjuk helyett Kriszta és Adrián törődik velük. A józan ész azt diktálná, hogy magyar helyett olaszt és spanyolt tanuljanak, de a moldvai gyerekeket a szívük viszi a magyarórára. Ha ez a nyelv anyjuk helyett is anyjuk, szó szerint anyanyelvük lesz, a csángóság nem vész el.
Farkas Adrienne, mno.hu
Erdély.ma2011. január 13.
Kiverte a biztosítékot Brüsszelben a Nagy-Magyarországot ábrázoló szőnyeg
Ismét botrányt kavart a magyar EU-elnökség Brüsszelben, amikor egy 202 négyzetméteres „történelmi" szőnyeget állítottak ki az Európai Tanács épületében. A magyarság történetének különböző szimbólumait és képeit ábrázoló alkotáson szerepel Magyarország térképe 1848-ból. A szőnyeg miatt több EP-képviselő tiltakozását fejezte ki.
Hajdú Márton, a magyar EU-elnökség egyik szóvivője az EUObserver.com riporterének nyilatkozva tagadta, hogy a szőnyegnek bármi köze lenne Magyarország jelenlegi külpolitikájához. „A szőnyeg Magyarország kulturális, történelmi és tudományos szimbólumait mutatja be: királyokat, műkincseket, illetve a régió térképét 1848-ból, az évből, amikor Európa-szerte forradalmak törtek ki” – magyarázta Hajdú. Azonban a hazánkkal szomszédos országok EP-képviselői szerint a kiválasztott térkép – amelyen Szlovákia, Románia és Szerbia egyes részei a Habsburg Birodalom részeként jelennek meg – a jelenlegi kormány nosztalgikus, sőt akár irredenta indítékaira utalnak.
Ulrike Lunacek, az osztrák zöld párt EP-képviselője ugyan egyetért Hajdúval abban, hogy a térkép Magyarországnak a Habsburg Birodalom elleni lázadására utal, azonban rámutatott, hogy a forradalmi folyamat végén, 19 évvel később megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyben Budapest már Bécs városával egyenértékű hatalmat kapott a környező területek felett. „A térkép illusztrálja Orbán Viktor miniszterelnök abbéli szándékát, hogy felülbírálja a trianoni békeszerződést" – tette hozzá Lunacek. A képviselőnő szerint a budapesti kormánynak a határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó rendelete is erre utal.
Orbán úrnak ez a nézete a múltba tekint, és távolról sem a közös európai jövőbe” – folytatta Lunacek. „Emellett ez az EU-t érintő jelenlegi kihívások teljes félreértelmezése." Nem ez az első eset, amikor a soros EU-elnökség által felállított installáció botrányt okoz: 2009 januárjában a csehek Entropa nevű alkotása Bulgáriát érintette érzékenyen, mivel az országot egy vécécsészeként ábrázolta. „A csehek legalább humorosan próbálták megközelíteni a dolgot, az Orbán-kormány azonban még ezt sem teszi” – tette hozzá Lunacek.
Ioan Mircea Pascu a román szocialisták EP-képviselője megjegyezte, hogy a cseheknek is meg kellett változtatnia az installációt, miután több tagország is panaszt tett az ügyben. „Nagy-Magyarország fontosságának hangsúlyozása nem a legjobb szimbóluma a magyar EU-elnökségnek" – írta a politikus weboldalán. „Az EU célja, hogy megszűnjenek a belső határok. Az ilyen gesztusok várhatóan nacionalista érzelmeket gerjesztenek az unióban, pont egy olyan időszakban, amikor inkább a szolidaritás érzésére lenne hatalmas igény."
A Pápai Lívia textilművész készítette szőnyegen a térkép mellett szerepel még Szent István, Szent László, Zsigmond, Mátyás, Széchenyi, Liszt, illetve Vasarely mellett a Kempelen-sakkgép, a Bíró László József által szabadalmaztatott golyóstoll, Asbóth speciális légcsavarja, a Zsigmond-kori csontnyereg, a rovásírásos ábécé, illetve a Zsolnay cég honfoglaláskori motívumokkal ékes kerámiájának képe. A nemzeti szimbólumok is helyet kaptak, így a kokárda, a turul, a Rákóczi-zászló és a Martinovics-fa. Építmények közül a Mátyás-templom, az Esterházy-kastély, a Lánchíd és az Iparművészeti Múzeum került az alkotásra. Női vonatkozású elem a Lórántffy-család címeres oltárkendője és a Sissit lovaglás közben ábrázoló festmény.
hirszerzo.hu/MTI. Erdély.ma2011. március 11.
Az üres szék
A napokban egy kis faluban jártam, három temploma van, s ma már száz lakosa sincs. Teleki Pálra gondoltam, az ésszerű telepítésre, s híres vörös térképére, amelyen a monarchia összeomlása előtti utolsó évtizednek, ahogy emlegetni szoktuk „a nagy béke korának” állapot-tükrében látható a magyarság kezdődő szórványosodása.
Teleki Pálra gondoltam, a bukovinai székelyek hazatelepítésére, s eszembe jutott az a fotókópia, amelyet közel harminc esztendeje vettem egy antikváriumban. Teleki Pál búcsúlevelének másolata volt, s hogy ott, abban a pusztuló faluban eszembe jutott, talán nem véletlen. Gondolhattam volna azokra a legendákra, amelyek a néhai miniszterelnök tragikus sorsa miatt kísértenek mind a mai napig.
Az egyik ilyen, mindegyre visszatérő, hogy a németek gyilkolták vagy gyilkoltatták meg. Hallottam azt is, hogy Churchill azt akarta, hogy a világháborút lezáró béketárgyalásokon legyen egy üres szék, ezzel jelezve, hogy nem felejtette el a világ Teleki kétségbeesett tettét. És van egy harmadik legenda is, amely szerint, a Kerepesi sírkert felé vonuló temetési menetet jugoszláv felségjelzésű bombázók virágkoszorúkkal szórták meg, s a szalagokon az állt, hogy „A jugoszláv néptől”.
Erre gondolhattam volna, de nekem, ott, valami más jutott eszembe.
Bizony, több mint hetven esztendeje már, hogy Magyarország és a korabeli Jugoszláv királyság örökbéke-szerződést kötött. És már annak is hetven esztendeje, hogy 1941. április harmadikának hajnalán a nemzet becsületét féltő miniszterelnök öngyilkos lett.
Hazaérve azon töprengtem, hogy mi történhetett volna másként, mi lett volna, ha...
Az az örökös magyar „mi történhetett volna, ha....”
A vörös térképet nézegettem, s az első és második bécsi döntés térképlapjait. Vajon hány magyar falu készül Teleki halála óta a mennybemenetelre? Vajon hány falu neve tűnik el véglegesen a XXI. században a magyar ugarról? És nemcsak a beolvadásra gondoltam, nemcsak arra, hogy helyünkben színtiszta roma falvak alakulnak ki a Kárpát-medencében, s ha már ezt az egyáltalán nem szívderítő folyamatot mérlegeltem, az egykére gondoltam, arra a nemzetet pusztító ragályra, amelyet minden korban illett az előző kormányokra, rendszerekre kenni.
Régi gondunk. Olyan régi, hogy dr. Antal Gábor püspök, már 1898-ban, képletesen szólva megkondítja a vészharangot a somogyi egykézésről írva, s még alig telik el egy emberöltő, az ormánysági lelkész, Kiss Géza 1937-ben számolgat is: „Évtizedek óta figyelem népem mindinkább gyorsuló ütemben halálba rohanását. Hetvenöt év, három egymást követő egyke-nemzedék azt jelenti, hogy minden száz ember helyett a harmadik egyke nemzedékben már csak 6,4 ember van. Mi ez? Végpusztulás.”
Kalotaszegről, az erdélyi Mezőségről ne is beszéljünk...
Teleki Pál kapcsán jutott mindez eszembe.
Hogy miért? A kérdésre egyszerű a válasz. Abban a pusztuló kis faluban eszembe jutott, hogy, az Aranyos Beszterce vidékéről írva, Orbán Balázs már az 1860-as években felveti a moldvai magyarság lakosságcserével történő hazatelepítésének gondolatatát, azt, ami aztán Teleki Pál sürgetésére, de nem az ő akarata szerint, a bukovinai székelyekkel, szerencsétlen módon meg is történik.
Vannak korai telepítések Bukovinából, még a monarchia idején (Székelykeve, Hertelendyfalva, Sándoregyháza a Bánságban, s Déva mellett Csernakeresztúr, hogy csak a jelentősebbeket említsem), de aztán a Molotov–Ribbentrop-paktum után elkezdődik Európában egy nagyobb vándoroltatás. Balti németek tömegei, s egy hozzánk közelebbi vidékről, Besszarábiából százezer német hazatelepítése folyik, amelyben még egy magyar dunai gőzös, az Erzsébet királyné is részt vesz. Úgy tűnik, a világháborúba lépésünk előtti napokban jön el az ideje, hogy több mint tízezer nemzettársunkról gondoskodjon Teleki Pál miniszterelnök kormánya, hogy hazatelepítse őket.
És hová? Kézenfekvő, hogy a bihari, szatmári Trianon után telepített román falvak lakosságcseréje lenne kézenfekvő terület, de vannak lázálmok a Hortobágyról is (alpesi vidékről a puszta?), s el is kezdődik a bukovinai falvak felszámolása, ám közbejön a tragédia.
Az a bizonyos áprilisi hajnal. Teleki öngyilkossága. És néhány nappal a tragédia előtt történik valami, amit nem lehet szó nélkül hagyni, a bukovinai székelyek iszonyatos tragédiájáról beszélve. Az 1940-es évnek, a második bécsi döntés mellett, talán utolsó meghatározó külpolitikai eseménye a december 12-én megkötött magyar–jugoszláv szerződés aláírása volt („Örök barátsági szerződés a Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között”). Az örökös barátsági szerződés ratifikációs okmányainak kicserélésére Aleksander Cincár-Markovic jugoszláv külügyminiszter budapesti tartózkodása alatt, 1941. március elején került sor.
És átvonul Magyarországon a Jugoszláviát lerohanó német hadsereg, de ezt a Miniszterelnök már nem éri meg.
És megindulnak nyomukban a magyar csapatok is, visszafoglalni a Délvidéket.
És Teleki halála után a visszafoglalt Bácskába telepítik a bukovinai székelyeket. Kitelepített, elűzött szerbek lakóházait, földjeit kapják, hogy aztán alig három év után a honfoglalást rettegve átélő tízezernyi népcsoportot Tito partizánjai tizedeljék, s itt találják magukat a háború végén, menekültként, Magyarországon, újra csak egy másik idegen ajkú népcsoport, a földönfutóvá tett svábok házaiban.
Igen, eszembe jutott az az üresen hagyott szék. Ma, amikor kötelező számon kérni a múltat, arra gondolok, hogy valahol kell lennie egy virtuális tárgyalóteremben néhány széknek, amibe azokat kellene ültetni, akik kétszeresen földönfutóvá tették, merő „nemzetféltésből”, a bukovinai székelyeket. Hogy miért tartom iszonyatosan tragikusnak sorsukat? Mert lágerekben, fogolytáborokban, gulágokon az a remény éltethetett embereket, hogy egyszer majd hazatérnek. De Bukovinából áttelepítve, a Bácskából menekülve, számukra hol lehetett akkor a haza?
Teleki Pálra gondoltam, arra a miniszterelnökre, aki tudósként, emberként is példamutató lehet mindazoknak, akik a politikában a „foggal-körömmel hatalom” ellenében a becsület útját akarják járni.
Vári Attila
Egy rebellis szellem
Hatvanötödik születésnapján köszönthetjük Vári Attila írót, költőt (született 1946 márciusában, Sáromberkén). Írói felfutása a legendás második Forrás-nemzedék „hóna alatt” történt; Balla Zsófia mellett talán ő volt akkoriban – a múlt század hatvanas éveiben – a legfiatalabb berobbanó a(z erdélyi) magyar irodalomba. Virtuóz prózaíróként mutatkozott be, s az is maradt mind a mai napig, műveivel minduntalan meglepve s megdolgoztatva olvasóit.
A hetvenes évek végétől versekkel is jelentkezett, néhány megjelent verseskönyve ugyancsak valós irodalmi esemény volt. Figyelemre méltó dramaturgiai, irodalomszervezői, kultúrdiplomáciai munkássága is. Mindent összevetve: magyarságában is európai érzékenységű és felelősségű írónk megmaradt 65 évesen is ugyanannak a rebellis szellemnek, aminek első kötetében, A véges napban ígérkezett.
Főbb művei: A véges nap (novellák, 1967); Casanova – a zongora árverése és más történetek (novellák, 1972); Középkori villamosjegy (novellák, 1976); Változatok ütő és védekező hangszerekre (versek, 1978); A virágmadarak hajnalban lehullnak (regény, 1980); Lassított lónézés (novellák, 1985); Volt egyszer egy város (regény, 1986); Az elsodort babaház (versek, 1987); Holtak köve (regény, 1987); Kettőskereszt (versek, 1996); Cselédfarsang (regény, 2001); Sztálinvárosi idill (novellák, 2004); Vanília (regény, 2006); Históriás ének a rendszerváltásra (versek, 2006); Idegen ég (válogatott versek, 2006); Lepkeszárny (novellák, 2008). (csg)
Új Magyar Szó (Bukarest)2011. augusztus 12.
Negyedszerre állítanák vissza az eltűnt Széchenyi-emléktáblát a Kazán-szorosban
Most az eddigieknél lényegesen nagyobb méretben állítanának emléktáblát az Al-Dunán Széchenyi Istvánnak. A kétszer egyméteres márványlapot magyar hajósok készülnek kihelyezni a Kazán-szoros romániai oldalának sziklafalára. Az utóbbi hat évben kitett emléktáblák sorra eltűntek, noha a hely sem autóval, sem gyalogosan nem megközelíthető. Hamarosan negyedszerre is visszakerül a Duna Kazán-szoros szakaszára a Széchenyi István-emléktábla. A legnagyobb magyar tiszteletére először 1885-ben állítottak emléket, de az a folyam vaskapui szabályozásával mélyen a víz alá került. Az utóbbi években lelkes budapesti hajósok több ízben is kihelyezték a márványtábla kicsinyített mását, azonban az mindannyiszor nyomtalanul eltűnt.
A tábla a 973,3 folyami kilométernél kap helyet, az 1885-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében állított eredeti fölött. A 125 évvel ezelőtt sziklába helyezett márványlap a Duna vaskapui szabályzásakor mélyen a víz alá került.
Miközben a szerb oldalon a két évezredes Tabula Traiana feliratot gondosan fennebb helyezték, Széchenyi emlékét a román hatóságok hagyták a hullámok alá veszni. A tíz négyzetméteres márványlap a néhai magyar közlekedési miniszter által épített, sokakban máig is Széchenyi-útként élő szakasszal együtt a vaskapui vízi erőmű építésekor a 60-as évek végén, a 70-es évek elején a folyam mélyére került. Ma már csak akkor bukkan fel, ha valamilyen okból kifolyólag a víz szintje közel tíz métert csökken. A környék megfogyatkozott magyarsága több ízben is Markó Béla segítségét kérte az eredeti tábla másának kihelyezése érdekében, de az RMDSZ politikusa nem tette meg a szükséges lépéseket.
Magasabbra helyezik a táblát
„Igazság szerint az ország területén lévő emlékművekről a romániai hatóságoknak kellene gondoskodniuk. Látván, hogy ez nem történik meg, mi, magyarországi hajósok tettük ki az eredetinél jóval kisebb márványtáblát. Ahányszor eltűntették, annyiszor helyeztük ki újra. Most is erre készülünk, csakhogy ezúttal nagyobb hajóval és létrával érkezünk, hogy csónakból már ne legyen elérhető és leszerelhető” – számolt be terveiről a Krónikának Varga István budapesti hajós.
Több mint százhuszonöt évvel ezelőtt a magyar kormány azért állított emléket Széchenyi Istvánnak, mert közlekedési miniszterként ő volt az első, aki az Al-Duna szabályozásával foglalkozott. Először 1830-ban szakértők kíséretében a Desdemona nevű hajón utazta végig a folyamot. Ekkor a Kazán-szoros még átjárhatatlan volt a nagyobb áruszállító hajók számára. A szabályozási tervet Vásárhelyi Pál mérnök dolgozta ki, a kivitelezéshez alig négy évre, viszont rengeteg pénzre volt szükség. Úgy oldották meg az áruszállítást, hogy a hajók rakományát kocsin szállították a Kazán-szoros fölötti és alatti szakaszok között. Ehhez viszont utat kellett építeni a folyam mellett. A Báziás és Orsova közötti – helyenként sziklába vájt – utat 1837-re fejezték be. Ennek az útnak ma már csak egy kis szakasza – Lászlóvára térségében – maradt a víz fölött. A szorost jóval később, 1890 és ’98 között sikerült hajózhatóvá tenni.
A határrendészekre gyanakszanak
A kisebb méretű táblák sorozatos eltűnésével kapcsolatosan az RMDSZ Mehedinţi megyei elnökének, Molnár Endrének van egy sejtése. „Mivel a szikla, melyen a tábla állt, csak a vízről érhető el, tudvalévő, hogy csak olyan távolíthatja el, aki csónakkal közelíti meg a partot. Sorozatos eltávolításáért eddig senki nem vállalta a felelőséget, de meg merem kockáztatni, hogy csakis a határrendészek idejéből és fejéből telhet ilyesmire” – állítja Molnár. Rájuk gyanakszik Nyisztor József Orsován élő fogorvos is. „A gond csak az, hogy tippelni könnyen lehet, bizonyítani nehezebben” – mondja lapunknak. A gyanúsítottak tagadják, hogy bármilyen közük is lenne a táblák leszereléséhez vagy széttöréséhez. Molnár Endre szerint talán az lenne a legjobb megoldás, ha a kezdeményezők nemcsak magyar, hanem kétnyelvű szöveggel tisztelegnének Széchenyi emléke előtt.
Az igazgató segítene, de nincs képben
Kérdésünkre, hogy az RMDSZ által vezetett Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium alárendeltségébe tartozó országos vízügyi hatóság (ANAR) hajlandó lenne-e támogatni a Széchenyi-tábla hivatalos visszaállítását, az intézmény vezetője, Dávid Csaba beismerte, nincs tudomása semmiféle magyar vonatkozású emlékről az Al-Dunán.
A víz alá került eredeti Széchenyi-táblán kívül Lászlóvára határában – jól látható helyen – egy másik magyar vonatkozású tábla is van. Ez Baross Gábornak állít emléket, megemlítvén, hogy a vasminiszternek is nevezett kereskedelmi tárcavezető I. Ferenc József uralkodása idején, gróf Szapáry Gyula miniszterelnöksége idején kezdte el a szoros hajózhatóvá tételét. Orsovától mintegy 18 kilométerre egy 1889-es, mára megrongálódott tábla Erzsébet királynénak, a magyarok Sissijének állított emléket. A Szinice nevű település közelében, a Duna medrében található három darab háromszöget alkotó, toronyszerű építmény szintén magyar vonatkozású.
Az először 1428-ban említett Háromtorony (más néven: Trikule vagy Tri Cule) az egykori magyar határvédelmi rendszer maradványa. A történészek szerint több al-dunai várhoz hasonlóan ezt is Zsigmond király építtette. A tornyok a duzzasztás nyomán mindig vízbe kerültek, de még mindig láthatók. Továbbhaladva Báziás irányába, Drenkovánál, szintén a vízben pillanthatjuk meg Drankó várának a romjait. A Szörényi bánság fontos erődítményét a 14. században építhették, 1432-ben a törökök elfoglalták, és feltehetőleg le is rombolták. A régi, szintén víz alá került Orsován állt az a kápolna, amelyet 1855-ben a Szent Korona ittlétének emlékére emeltek. A magyar forradalom bukása után 1849-től 1853-ig ide ásták el a fővárosból elmenekített koronát. Az újjáépített Orsova modern katolikus templomának fala 2004 óta egy olyan márványtáblát őriz, mely a Szent Korona történetét írja le.
A vízügyi hatóság igazgatója, Dávid Csaba lapunknak megígérte, utánanéz a dolognak, és amennyiben a hatáskörébe tartozó kérdésnek ítéli, minden támogatást megad a tábla hivatalos elhelyezésére. Krónika (Kolozsvár)